A VÉNUSZ: pokoli ikertestvérünk
A Vénusz a Naptól a második bolygó. A legfényesebb égitestek közé tartozik, csupán a Nap és a Hold látszólagos fényessége múlja felül az övét. Maximális fényessége idején mintegy tizenötször fényesebb a legfényesebb csillagnál a Szíriusznál. Derült, Hold nélküli éjszakán a Vénuszt eltakaró tárgyak árnyékot vethetnek.
Az a megfigyelõ, aki tudja, hogy melyik irányban pillanthatja meg a bolygót, fényes nappal, szabad szemmel is észreveheti.
Belsõ bolygóként a Földrõl nézve ugyanolyan fázisváltozásokat mutat mint a Hold.
Amikor legközelebb van a Földhöz, minden más bolygónál közelebb jut hozzánk, alig 42 millió kilométerre haladva el mellettünk.
Esthajnalcsillag Felszíne Légköre Adatok
Esthajnalcsillag
A Vénusz a Merkúrhoz hasonlóan belsõ bolygó, és úgy tûnik számunkra, hogy az egyik kitérésbõl a másikba megy át a Nap körüli keringése során. Hol Esti Csillagként, hol Hajnalcsillagként ötlik szemünkbe. Nem véletlenül hívta a népnyelv Esthajnalcsillagnak.
Egyes ókori csillagászok úgy vélték, hogy két különbözõ égitestet látnak a Nap keleti illetve a nyugati oldalán. A hajnalban látható Vénuszt fényhozónak, Phoszporosznak, az alkonyatit pedig Atlasz fiáról Heszperosznak nevezték. Püthagorasz görög filozófus és matematikus ismerte föl elsõként, hogy Phoszporosz és Heszperosz ugyanaz az égitest.
A Vénusznak nincs holdja. Hold hiányában tömegét csak egyéb égitestekre való gravitációs hatása révén tudjuk meghatározni (pl. az ûrszondák keringési idejének meghatározása).
A bolygónak mind a tömege, mind mérete, mind pedig átlagos sûrûsége nagyon közel áll a Földre jellemzõ értékekhez, gyakran nevezik ezt az égitestet "bolygótestvérünknek" vagy "bolygónõvérünknek".
A Vénuszt állandóan elfedi elõlünk sûrû felhõtakarója. A Hold és a Merkúr sötét színû, felszínével szemben a Vénusz a ráesõ fény mintegy háromnegyedét visszaveri.
A "bolygótestvéri" kapcsolat ellenére felszíne sokkal barátságtalanabb, mint a Földé.
Anyagi, kémiai összetételét tekintve a Vénusz Föld típusú bolygó. A Vénusz belsõ szerkezete nagyjából a Földéhez hasonló.
A Vénusz keringése és forgása
A bolygó forgása nem direkt, mint a többi bolygótársáé, hanem éppen azzal ellentétes (retrográd). Mivel a bolygó felszínének egyetlen alakzatát sem vehetjük észre az égitestet burkoló, látszólag sûrû felhõtakaró miatt, a Vénusz tengelyforgási periódusát a bolygó felszínérõl visszaverõdött radarjelek elemzésével határozták meg, amely radarvisszhangok Vénusz-hegyekrõl és Vénusz-völgyekrõl is hírt adtak.
A Vénusz mágneses tere rendkívül gyenge, amiben bizonyára szerepet játszik a nagyon lassú 243 földi napig tartó retrográd tengelyforgása. A napszél a bolygó ionoszférájával követlen kölcsönhatásban van.
Az összes bolygópályák közül a Vénuszé hasonlít legjobban a körhöz, az excentricitása kisebb mint 0,01.
A Vénusz felszíne
Az elsõ Vénusz mellett elrepülõ ûrszonda a Mariner-2 volt 1962-ben. A késõbb bolygókörüli pályára állított Pioneer, Venyera és Magellán ûrszondák, valamint földi rádiótávcsövek révén az égitestet radarral feltérképezték. A Pioneer adatai szerint a felszín 70%-át hullámzó dombokkal borított síkságok, 20%-át jól elkülönülõ lesüllyedt mélyföldek, 10%-át nagyrészt 4 - 5 kilométerrel a felszín átlagos magassága fölé emelkedõ magasföldi "kontinensek" alkotják.
A képen a Maat Mons nevû vulkánikus alakulat látható. Ez a kép a Magellán radarral felvett adataiból számítógépes feldolgozással alakult ki.
(A Magellán ûrszonda 1990-1992-ben feltérképezte a Vénusz felszínének 99%-át.)
Mind a Föld felszínérõl, mind pedig a Vénusz közelébe küldött ûrszondákról végzett rádiómegfigyelések egyértelmûen azt mutatták, hogy a Vénusz felszíne rendkívül forró, kb. 470°C, ami csaknem 500 fokkal magasabb, mint amilyen az atmoszféra hiányában lenne. Ez a nagy forróság az úgynevezett üvegházhatás miatt alakulhatott ki.
Felszíni alakzatok
A Vénusz egy nagy (30 km átmérõjû) becsapódási kráterét kráterét mutatja
ez a radarkép.
A tudósok feltételezik, hogy a krátert
körülvevõ takaró annak a nagy
széllökésnek az eredménye, amely a
becsapódó testet követte, amint áthaladt
a Vénusz légkörén.
A Vénusz alacsony fekvésû síkságain becsapódási krátereket mutat a kép.
A három kráter átmérõje 35-65 km
között van.
A felvétel a Magellán ûrszonda által
1990-ben
készített radarkép.
Sacajawea Patera egy hatalmas kaldera
az Ishtar Terra (Ausztrália méretû felföld)
nyugati részén.
Az alapjánál kb. 233 km széles,
1-2 km mély, az átmérõje
120 és 215 km között van.
Két ovális vulkánikus alakzat.
A kép bal oldalán a
Ba'het Patera, 230 km hosszú
és 150 km széles.
Az Onatah Corona egy részlete
látható a jobb oldalon, ennek
átmérõje 350 km
A bolygó felszínének 80 %-a poros, sziklás lávasíkság, ezek fedik el a korai kráterek legtöbbjét.
Az itt lévõ és a jobb oldali
képen is lávafolyam látható.
A Vénusz légköre
A Vénuszból az alsó együttállás közelében csak egy nagyon keskeny sarló látszik. Alig észrevehetõen a sarló szarvacskái összezárulnak a bolygó körül, ami azt bizonyítja, hogy a bolygónak számottevõ légköre van, s ennek a részecskéin szóródott napfényt látjuk a sarló végei között.
Légkörének fõ alkotórésze a szén-dioxid, a teljes légkör több mint 96%-a. A légkör nyomása a földiének 90-szerese.
A légkörét adó szén-dioxid régen hatalmas mennyiségben áradt a kitörõ vulkánokból.
A Vénusz vulkánikusan ma is aktív, és a kéreg
alól hõ távozik a vulkánokon keresztül, amelyek a légkörbe hatalmas mennyiségû kén-dioxidot
pöfögnek ki, amelybõl kénsavfelhõk képzõdnek.
A Vénusz felhõrétege a felszín felett 20 km magasságban kezdõdik és 30 km vastag.
A pólus és a Naptól több hõt kapó egyenlítõi
vidék közötti hõmérsékletkülönbség cirkuláló szélrendszert tart fenn.
A bolygó és a légkör között bonyolult kémiai reakciók hozták létre kénsavfelhõket, melyekbõl kénsavas esõ hullik a légkör felsõ rétegeiben.
A felhõ felsõ rétegei 400 km/h sebességgel körbesuhanják a bolygót, ezért úgy tûnik,
mintha a bolygó tengelyforgási ideje 4 nap lenne (szemben a tényleges 243 nappal).
Sok csillagász úgy véli, hogy jóval régebben volt víz a Vénusz felszínén, de a Nap növekvõ fényereje miatt megemelkedett hõmérséklet elég volt hozzá, hogy megkezdõdjék az óceánok fokozatos párolgása, ami viszont a légkörben növelte meg a vízgõz mennyiségét. Mivel a vízgõz jól abszorbeálja az infravörös sugárzást az üvegházhatás fokozódott, ami tovább növelte a hõmérsékletet és gyorsította a párolgást.
A Vénusz tengelyének kicsiny hajlása (2 fok) miatt az idõjárás nem mutat évszakos változásokat, sõt az erõs üvegházhatás miatt a sarki és egyenlítõi, valamint a nappali és éjszakai hõmérsékletek között sincs lényeges különbség az alacsonyabban fekvõ légrétegekben.
