Észleljük a Hold északi pólusvidékének sugárkrátereit, sugársávjait! |  |  |
| Szerző: Tóth Imre | 2009. május 25., hétfő |
Bekövetkezett az újhold (2009. május 24.), és ez után egyre kedvezőbbé válik a Hold északi pólusvidékének megfigyelhetősége a libráció miatt. Június elején lehet a legjobban rálátni erre a területre, vagyis az északi, észak-keleti túlsó oldali területekből kissé többet láthatunk ebben az időszakban. Mindezeket a még az égi egyenlítő környékén, tehát a még viszonylag magasan járó esti, és telőben lévõ Holdon lehet megfigyelni. A Hold innenső oldalán vannak a legismertebb sugárkráterek: Tycho, Kepler és Copernicus. Ezeken kívül azonban a Hold északi pólusvidékén több, kevésbé észlelt sugárkráter, illetve sugársáv is figyelmet érdemel. Ezek az Anaxagoras és Thales kráterekkel kapcsolatos sugársávok, valamint egy, ma még vitatott eredetű "titokzatos sugársáv" is érdemes a megfigyelésre, ami a Hayn-kráter közelében a Mare Humboldatium nyugati szélénél az Endymion sötét foltjától keletre húzódik, a Lacus Spei felé tart és a Geminus-kráter mellett ér véget. Viszont sem a Hayn, sem pedig a Geminus nem sugárkráter. Egyébként, ha a Mare Humboldatium látszik, akkor ez a Hold észak-északkeleti vidékének igen kedvező librációs felénk billenését jelenti és ekkor kissé átláthatunk a Hold túlsó oldalára.  A Hold északi pólusvidékéről Budapesten 2009. április 7-én 21:59:38 UT-kor egy TAL200K Cassegrain-Makszutov távcsővel 2,5x-es fókusznyújtással Canon EOS 400D DSLR 1/100 másodperc expozíciós idővel ISO 1600 érzékenység mellett készült snapshot (egyedi) felvétel. Jól látszanak az Anaxagoras (balra) és Thales (jobbra) kráterek sugársávjai (kép: a szerző felvétele). A holdrajzi északi szélesség 73,4 fok, nyugati hosszúság 10,1 fokánál lévő 50 km átmérőjű és mintegy 3 km mély Anaxagoras egy szép sugárkráter, amelyből fényes sugársávok indulnak ki. A Tycho-kráterre nagyban hasonlít, belső kráterfala is teraszos szerkezetű. Az Anaxagoras-krátert egy, a holdfelszínre csaknem merőlegesen vagy legalábbis a felszínhez képest nagy szögben becsapódó test hozta létre, és így minden irányban szimmetrikusan terülnek szét a sugársávjai. A másik feltűnő sugárkráter az északi szélesség 61,8 fok, keleti hosszúság 50,3 fokánál lévő 32 km átmérőjű és kb. 4,5 km mély Thales-kráter, amely inkább a Triesnecker-kráterre hasonlít, mint a Tychóra. A Thales-krátert a feltételezések szerint egy, a Hold északi pólusa felől érkező, de a felszínhez képest kis szögben becsapódó test hozta létre. Ennek következtében a kráter kissé elnyújtott alakú, és a sugársávjai aszimmetrikusan dél-délkeleti irányban szóródtak szét, hasonlóan a délebbre lévõ ismert fényes Proclus-kráter aszimmetrikusan, ék-alakban szétterülő sugársávjaihoz. Az Anaxagoras és Thales is egyaránt viszonylag fiatal, copernicusi korú kráterek, vagyis 1,1 milliárd évnél később keletkezett becsapódási alakzatok. Érdekességént megemlítjük, hogy a neves amerikai csillagász, Edward Emerson Barnard (1857-1923) a Lick obszervatóriumban 1892-ben a Thales-kráter belsejében, a kráter belsejét kitöltő elmosódott ködfoltot figyelt meg, miközben a kráter pereme és a környező terület élesen látható. Így ez egyike azon kevés holdfelszíni időszakos (tranziens) jelenségeknek (TLP-k vagy LTP-k), amelyekről megbízható megfigyelés van. A hitelt érdemlő, megbízható, tehát valóban a Hold felszínéhez köthető TLP megfigyelések lehetséges okai között ma a meteorbecsapódások által keltett porfelhő, illetve felszíni por felemelkedése jöhet szóba, hiszen ma a Holdon nincs aktív vulkánosság vagy ahhoz kapcsolódó utóvulkáni működés, illetve a Hold egy száraz égitest, tehát nincsenek illékony anyagok kigázosodásával kapcsolatos kitörések sem. Egyébként pedig a szakemberek többsége egyáltalán nem tartja reálisnak a holdi TLP-ket (l. még egy korábbi hírt).  A Hold északi pólusvidékéről Budapesten 2009. április 7-én 21:37:30 UT-kor egy TAL200K Cassegrain-Makszutov távcsővel 2,5x-es fókusznyújtással Canon EOS 400D DSLR 1/200 másodperc expozíciós idővel ISO 1600 érzékenység mellett készült snapshot (egyedi) felvétel. Jól látszanak a Thales kráter sugársávjai és az Endymion sötét területe felett a Mare Humboldtiaum nyugati peremét érintõ hosszú "titokzatos sugársáv" is, amely a Lacus Spei kis sötét foltja felé húzódik (kép: a szerző felvétele). Az alábbi táblázat összefoglalja, hogy a libráció következtében mikor látszik jól a Hold északi pólusvidéke 2009. nyári hónapjaiban. A libráció hosszúsági és szélességi értékének pozitív előjele az északi és észak-északkeleti peremvidék felénk való fordulását jelenti, tehát a Hold túlsó oldalának ezen területeiből láthatunk többet a Földről, mint általában, ami nagyon előnyös az északi sugárkráterek megfigyelésekor. A szélességi libráció maximális értékének napjait adjuk meg és az északi pólusvidékre kedvező rálátási feltételek az ez előtti és utáni 3-4 napban még kedvezőek, tehát mintegy egy hétig. Ebben az időszakban a telőben levő Holdat figyelhetjük meg és azt, hogyan jönnek elő az éjszakai oldalról és kerülnek megvilágításba a nappali oldalon az északi pólusvidék érdekes alakzatai, köztük a sugárkráterek.
---------------------------------------------------------- Ezután az őszi időszakban a Hold már túl alacsonyan jár akkor, amikor a libráció az északi pólusvidékét mutatja felénk. Cserébe ekkor azonban a fogyó, hajnali Hold a déli, délnyugati peremvidékét mutatja felénk kedvezőbb helyzetben és ekkor egyben a deklinációja miatt magasan jár az egyre hosszabodó éjszakák második felében. The Astronomical Almanac for the Year 2009 (US Naval Observatory)
Kapcsolódó internetes oldalak: |
