Jupiter 

A Jupiter a Naptól az ötödik és messze a legnagyobb bolygó. Tömege kétszer akkora mint az összes többi bolygóé együttvéve.

Naptól mért közepes távolság: 778,330,000 km (5.20 CSE)
egyenlítői átmérő: 142,984 km
sarki átmérő: 133,708 km 
tömeg: 1.900e27 kg

A római mitológiában Jupiter az ég, a nappali világosság, a vihar istene, az istenek királya, akit a görög Zeusszal azonosítottak. Zeusz a görög mitológiában a legfelsőbb istenség, az istenek és emberek ura, az olümposzi isteni család feje; nevének jelentése "fényes égbolt".

Főbb témakörök: 
fényessége, sötét és világos sávjai, Nagy Vörös Foltja, kibocsátott hője, a Shoemaker-Levy 9 üstökös becsapódása, holdjai,gyűrűi.

A Jupitert először a Pioneer-10 látogatta meg 1973-ban, később pedig a Pioneer-11, a Voyager-1, Voyager-2 és az Ulysses. A Galileoűrszonda most (1996) van Jupiter körüli pályán, és még legalább két évig sugároz adatokat.

Látszólagos fényességét csupán a Vénuszé és időnként a Marsé szárnyalja túl.

A Jupiter minden más ismert bolygónál gyorsabban forog tengelye körül. Egyenlítője közelében a felhők keringési periódusa 9 óra 50 perc 30 másodperc, sokkal rövidebb, mint a közepes szélességű területeken. A sarki övezetekben a keringési periódus ennél mintegy öt perccel hosszabb. Mivel rendkívül gyorsan forog tengelye körül, erősen lapult; sarki átmérője mintegy 6%-kal rövidebb, mint az egyenlítői.

A Jupiter a gázbolygók családjába tartozik, és eltérően a Föld típusú típusú égitestektől nincs szilárd felszíne. A látható gomolygó felhőréteg alatt találjuk a kb. 1000 km vastagságú, hidrogénben gazdaglégkört, lejjebb pedig a folyékony molekuláris hidrogén mély óceánját (25000 km vastag).

Távcsövön át vizsgálva a bolygót, feltűnik, hogy sárgás színű testét sötét és világos sávok rendszere fonja körbe. Ezeket az öveknek nevezett jelenségeket már kisebb távcsövekkel, sőt egyszerű kézi látcsővel is meg lehet figyelni. A sávrendszerben sokféle szabálytalanság -mind világos, mind pedig sötét- tűnik fel időről időre. Alakjuk kör vagy elnyúlt ellipszis, füstgomolyaghoz hasonló vagy csíkszerű is lehet. Gyakran ezek a formák összekapcsolódnak, ilyenkor a bolygó felszíne úgy látszik, mintha foltos volna, vagy mintha a csíkok összefonódtak volna. Ezek a minták azonban folytonosan változnak. 

A Jupiter felhőtakarójának legmeglepőbb jelensége a Nagy Vörös Folt.
Elsőként egy francia csillagász, Cassini figyelte meg 1665-ben. Az ovális alakú folt mintegy 30 - 40000 km hosszú és 14000 km széles, és úgy helyezkedik el a bolygó felszínén, hogy nagytengelye párhuzamos a Jupiter egyenlítőjével. Az idők folyamán mérete, alakja és színe is gyakran változott. 1878-ban élénk téglavörössé vált, de azóta lényegesen halványabb lett, és időnként alig volt felismerhető. 
A Nagy Vörös Folt figyelemre méltó tulajdonsága, hogy hajóhoz vagy úszó szigethez hasonlóan vándorol az őt közrefogó sávok mentén. A Pioneer és aVoyager űrszondák kimutatták, hogy a Nagy Vörös Folt örvénylő vihar.

Hosszú életét rendkívüli méreteinek köszönheti. Magasnyomású régiónak tűnik, amelynek teteje mintegy 8 kilométerrel a környező felhőréteg felett helyezkedik el. A belsejében levő anyag az óramutató járásával ellentétes körforgást végez, ami teljesen normális egy déli féltekén lévő nagynyomású rendszerben. Valószínű, hogy az anyag az alacsonyabban lévő légköri szintekről áramlik felfelé a folt tetejének az irányába, hogy azután ott szétterjedve a folt széleinél ereszkedjen le. 

Mintegy 25000 kilométer mélyen, ahol a nyomás a földiének a 3 milliószorosát is eléri a hidrogénmolekulák szétszakadnak és az atommag körül mozgó elektronjaik könnyen vezetik a hőt és az elektromos áramot. Ilyen állapotban a hidrogén fémként viselkedik, és ezért fémes hidrogénnek is nevezik (45000 km vastag).

A Jupiter a Naptól kapott hőmennyiség mintegy kétszeresét bocsátja ki a világűrbe, s hőmérséklete a centrumban 30000 K körül van. A csillagászok előtt sem egészen tisztázott a Jupiter belső hőforrása, és lehetséges, hogy még mindig a bolygóképződés folyamán keletkezett hőt sugározza ki. Az mindenesetre kézenfekvő, hogy a bolygó óriási mágneses terét, amelynek a felhőburok tetején tízszerese a Föld felszínén mértnek és a világűr jelentős részére gyakorol hatást, a gyorsan forgó bolygó fémes hidrogénzónájában lejátszódó dinamóelvű folyamattal magyarázzák. 
Mivel a Jupiternek nincs szilárd felszíne (így a légkör nem tud vele kölcsönhatásba lépni), és kétszer annyi hőt bocsát ki, mint amennyit a Naptól kap, a légkör mozgásait befolyásoló hajtóerők közül a legfontosabb a bolygó belső hője. A bolygó hőmérséklete mindenütt egyforma, a magasság függvényében csökken.

A Jupiter légkörét 90%-ban hidrogén, illetve hidrogénvegyületek, 10%-ban pedig hélium alkotja.

A Jupiter mágneses tere erős és nagy kiterjedésű, mágneses mezejének tengelye 11 fokos szögben hajlik a forgástengelyhez.

A Jupiterrel kapcsolatban az elmúlt évek legnagyobb eseménye a 22 darabra szakadt Shoemaker-Levy 9üstökös becsapódása volt. (1994. 07. 16 - 22 között) Csaknem minden darab becsapódásának látszott a nyoma, a legnagyobbak a Nagy Vörös Folt méretével vetekedő sötét foltot hagytak maguk után, amelyek közül némelyik még 1995 elején is látható volt.

A jobboldali képre kattintva egy számítógépes animáción figyelhető meg, különböző nézőpontokból, a Shoemaker-Levy 9 üstökös darabjainak becsapódása. 
 

A Jupiter gyűrűi

A Jupiternek gyűrűi is vannak, bár nem olyan látványosak, mint a Szaturnuszé.

(A távolságot a Jupiter középpontjától a gyűrű belső széléig kell érteni.)

A Galileo űrszonda képe a gyűrűről, ellenfényben 

A Jupiter holdjai

A Jupiternek 4 nagy és számos kis holdja ismert, amelyeket Zeusz életében szereplő személyekről nevezték el. 
A négy legnagyobbat Galilei-holdaknak nevezzük (Galilei 1610-ben fedezte fel őket) melyek a következők: Ió, Ganümédész, Európa, Kallisztó. 
Az ötödik holdat, az Amaltheát egészen 1892-ig nem találták meg, ekkor fedezte fel Edward E. Barnard (1857-1923).

Keringési pályájuk alapján a Jupiter holdjai három csoportra oszthatók: a 8 legbelső, köztük a Galilei-holdak és az Amalthea a Jupiter középpontjától számított 2 millió kilométeres távolságon belülhelyezkednek el a következő 4 hold 11 és 12 millió kilométer között van a legkülső 4 hold 20 - 24 millió kilométer távolságra kering a külső holdak valószínűleg foglyul ejtett kisbolygók.

A Jupiter holdjai az említett csoportosításban három külön részben találhatók meg részletesebben az alábbiak szerint:

Belső holdak
Metis, Adrastea, Amalthea, Thebe
Galilei holdak
Io, Europa, Ganymede, Callisto 
Kis holdak
Leda, Himalia, Lysithea, Elara, Euporie, Thelxinoe, Euanthe, Helike, Orthosie, Iocaste, Harpalyke, Hermippe, Ananke, Thyone, Kale, Taygete, Mnémé, Aitne, Chaldene, Carme, Erinome, Aoede, Kalyke,Kallichore, Eurydome, Pasithee, Cyllene, Pasiphae, Eukelade, Sinope, Hegemone, Arche, Isonoe, Sponde, Autonoe, Callirrhoe, Megaclite 

forrás:freeweb